Éva véleménye
Kedves Éva!
Egy nehéz és fárasztó hét után indultam Hozzád a hétvégi 20 órás tanfolyamra. Hétvégén is korán keltem tehát, és hát jóvoltodból ott sem volt “sétagalopp” vagy üresjárat egyetlen másodpercre sem (néha még enni-inni is elfelejtettem, esténként agyhalott zombiként tértem haza). Most mégis pihenten és feldobottan kezdem az új hetet a következők miatt:
Szilvi véleménye
Most már tudom, hogy miként kell a Burda újságból kivennem a szabásmintákat és saját méretre lepróbálni, módosításokat elvégezni. Nagy segítség ez ahhoz, hogy hordható ruhadarabok készüljenek saját méretemre.
Ehhez az Éva segített hozzá, köszönöm!
Dóri véleménye
A 2 órás DVD oktatófilm segédlet, sokat segített abban, hogy otthon varrás közben, ha elakadtam, megnézzem a gyakorlati megvalósítást a filmen, amit az Éva készített a tanfolyami oktatás kiegészítésére.
Nem találni ilyen jól és aprólékosan bemutató szakmai filmet a ruhaiparban.
A tanfolyamon még a szerkesztést-modellezést is megtanultuk saját méretre, amit talán máshol nem is okítanak.
Jutka véleménye
Ennek a szép szakmának a titkos fogásait is megismertem, amit csak egy rutinos szakmabelitől lehet elsajátítani, mint amilyen az Éva.
Köszönöm neki!
Kati véleménye
Megtanultam önállóan kiszabni és megvarrni a kedvenc ruháimat. Most már a drágább anyagokat is meg merem venni, mert biztos, hogy jól fog sikerülni.
Anita véleménye
Saját , eredeti ötleteimet tudom megvalósítani Éva segítségével a saját szabásmintám alapján, vagy divatlapok szabásmintáinak átalakításával. Megdicsérik mindig a télikabátomat és a trencskómat, amit 2 éve még el sem tudtam képzelni, hogy el tudok készíteni!
Azért járok ide /klubfoglalkozásra/, hogy kreatívan töltsem az időmet, és kikapcsolódjak a napi rutin munka után.
Ica véleménye
Nem találtam az alakomnak és ízlésemnek megfelelő ruhákat a boltokban, és most meg tudom szerkeszteni, modellezni, varrni magamnak / a férjem nagy örömére/.
A klubfoglalkozások jó hangulatban telnek, barátnőkre leltem, az órák repülnek, mintha felgyorsulnának.
Csilla véleménye
Imádok azokban a ruhákban járni, amiket itt a tanfolyamon saját kezűleg készítettem.
Végre hordhatok magas nyakú ruhákat, amik a kedvenceim, és és nem találok ilyet az üzletekben.
Vélemény
Most már tudom, hogy miként kell a Burda újságból kivennem a szabásmintákat és saját méretre lepróbálni, módosításokat elvégezni. Nagy segítség ez ahhoz, hogy hordható ruhadarabok készüljenek saját méretemre.
Ehhez az Éva segített hozzá, köszönöm!
Következő tanfolyamok
ÚJ ŐSZI KEZDŐ varrótanfolyam INDUL Alleenál
2024.október 5-6-án szombat-vasárnap 9.30-15.30-ig, kezdő varrótanfolyam indul.Biztos varrótudás, alap varrástípusok, széleldolgozások, szegések, Burda újság használata, rengeteg varrás és egy szabadon választható termék elkészítése. Ára 45.000,-Ft. Jelentkezés és bővebb információ a info@varrnijo.com címen!
Bővebb info: VarrniJÓ Stúdió facebook oldalán és jelentkezés: info@varrnijo.com.
Bővebb info: http://www.varrnijo.com oldalon.
Ha csak a varrás a probléma, hogy miként kell elkészíteni egy-egy ruhadarabot, akkor ajánlom "https://webuni.hu/kepzes/varrotanfolyam-kezdoknek-es-haladoknak" target="_blank">online videó formátumban kiadott videónkat az alábbi tartalommal:
- Varrástipusok: egyszerű összevarrás, összetisztázás, áttűzés, rátűzés, széttűzés, franciavarrás, lapos varrás, felhajtás, szél szegése: 20perc; INGYENESEN MEGNÉZHETŐ
- Kisnadrág készítése 4-féle zsebszél eldolgozással: 74 perc;
- Blúz készítése elejepánttal, nyakkör alátéttel: 86 perc ;
- Szoknya készítése szűkítő varrással, húzózár bevarrással, övpánttal: 51 perc
- Nadrág készítése svéd zsebbel, eleje zipzárazással: 19 perc.
A video alapján otthon elkészítheted termékeidet, nagy segítség a varrásban!
Ajándéknak is kiváló!
Itt megrendelheted a filmet, illetve ingyen megnézheted a bevezető részt!
A teljes tanfolyam (több, mint 4 órás video) bevezető ára: 28.000,-Ft.